Sport, sport, sport...

Kedden délelőtt mondták be a rádióba, hogy szerdán, azaz másnap (mivel kedd után általában szerda jön) sportnapot tartanak a „Tenkes kapitányainak’’ (reklámszlogen!) fél kettőtől!

A reakcióm: „Neeeee! Ezt most miért?” Jó, persze sejtettem, hogy nem lesz olyan rossz, mert amikor a várnál műveltünk hasonló szisztémájú dolgokat, az is élvezetes volt, ráadásul azt mondták, hogy hasonló csapat szervezi ezt a programot is. Legyünk optimisták!

Fél kettő körül volt a gyülekező a csarnokban. Ismét csapatokba szerveződtünk, nem volt egyszerű! Az első feladatban meg kellett fognunk egymás kezét és egy kört alkotnunk. Egy kötelet kellett végigpörgetni „az ember alkotta körön” (sajnálom, nem tudom jobban megfogalmazni) ahányszor csak tudod. Nyakatekert feladat volt, szó szerint.

A második feladatban építőkockákkal kellett játszani. Mármint, hogy egymás tetejére rakni őket, amilyen magasra csak tudod, úgy, hogy ne dőljön el. A gravitáció. Szeretlek, Newton.

Puzzle. Összeillesztettük a darabkákat, vagy papír fecniket, s lőn midőn kiraktuk a képet, megkaptuk a PTE felülnézeti képét. Vagy oldalnézetit?! Igazából átlós volt.

A következő feladatnak nem tudom a nevét, de hasonlít a bowlingra, csak nem tekelabdával játszottuk, nehogy betörjön az aszfalt. Egyébként gumilabdával nehezebb, mert félre megy. Igazából a gumilabda önálló életet él és arra gurul, amerre szeretne, de semmiképpen sem arra, amerre én szeretném.

Jött a köteles feladat. Egy bizonyos távolságból kellett eldobnod a kötelet, úgy, hogy az ráakadjon arra a fából készült bigyóra. Nem olyan könnyű, mint aminek tűnik, mert igazából nehezebb. Pontos és bonyolult számításokat kellett volna végezni ahhoz, hogy mindig eltaláld azt a fából készült valamit.

Nem szeretem, ha nem látok, ezért is hordok szemüveget. Szóval, a következő feladatban egy pólót kellett a fejünkre rakni, hogy ne lássunk semmit, és így kellett, bójákon keresztül átsuhanni egy zsámolyhoz, ahonnan el kellett hozni egy tárgyat, és visszafutni vele (visszafelé már levehetted a pólót, mármint ami a fejeden volt). Persze, volt egy navigátorunk, aki navigált minket. Utána ki kellett tölteni egy feladatsort, amiben az egyetemről kérdeztek.

Infoblokk3 ESZA egyes 450